Azon a hideg télen amikor az apró Lexi kutyus hozzánk került éppen nem volt cicánk. Nyárra kaptunk három kiscicát. Olyan vadak voltak, hogy az volt a "használati utasítás "hozzájuk, hogy vigyázzunk meg ne támadjanak. Fújtak is tisztességesen.... Szegény kiskutya sokszor sírva kullogott félre, pedig ő csak barátkozni akart. Sajnos két kiscica elpusztult, a harmadik, aManó egyedül maradt. Az ordas-cirmos cicus magányában napról napra szelidebb lett. Amikor beköszöntött az ősz, majd a hideg napok,  egyre többet somfordált a jó meleg bundájú Lexi körül. A dermesztő éjszakai hidegekben mindketten a pincébe szorultak. Közös régi heverőjükön összebújtak, a cicus hálából még mosdatta is a kutyust. Amikor zajt hallottak együtt szaladtak az ajtóhoz, természetesen csak Lex ugatott, de Manó tekintetével kifejezte, hogy most Ő is "poszton van".  Később Manó anyacicaként a heverőjük fiókjában dugta el kölykeit, mintha Lexi őrizetére bízta volna őket. Az anpró cicáknak odavitte Lexi a kedvenc labdáját, természetesen Manó ennek nem igen örült, mivel hatalmas nyivákolás követte a labda pottyanását. Az időközben "megemberesedett" Lexi buci fejecskéjével gyakran bekukucskált a cicák fiókjába. Ahogy nőtek a cicák, Manó egyre többet magára hagyta őket. Szegény Lex, sokszor kétségbeesetten rohangált, amikor a kicsik nyávogtak, kereste az anyjukat. Volt, hogy az orrával lökdöste Manót a cicáihoz. Egyzser Lex úgy megmosdatta a kiscicákat, hogy szárítgatni kellett őket a sok nyáltól. Természetes az őrzésért díjazásban részesült, az éjszaka vadászó Manó reggelente megosztotta  "zsákmányát", egeret, vakondot, madarat kapott Lexi is. Nem győztük temetni a "reggelit".Manó első gyerekei közül való Fehérke, akinek a képét felraktam. Bár meg kell mondani, hogy azért Lex volt a törvény, ha megunta, hogy a cicával közös tálból esznek, érdekesen ránézett, majd mintha fújt egyet volna, ekkor Manó illedelmesen megvárta, míg a nagy fekete kutyus jólakott. A szabály, az szabály........