A tudomány álláspontja szerint a tulajdonosok túloznak állataikkal kapcsolatban. Ugyanakkor egyre többen vizsgálják, rendelkeznek-e az állatok személyiséggel.
"Mellesleg, ha valaki ebnek emel mauzóleumot, kár nevetni. Tanulj nevetségig szeretni" - írja Weöres Sándor, és alighanem akadnak páran, akik vakon követik a buzdítást (lásd a házikedvenceknek gyártott Facebook-adatlapot, Mikulás-jelmezt vagy bankszámlát).

Ha személyiség alatt elsősorban az "éntudatot", az "önmagunkként létezést" értjük, akkor nemleges a válasz. A gyerekek kétéves korban válnak képessé arra, hogy egy észrevétlenül rájuk kent rúzsfoltot a tükörbe pillantva a saját arcukon töröljenek le, és ne a tükörkép felé nyúljanak, amikor észreveszik a "furcsaságot". Kísérletek tanúbizonysága szerint a mutatványra egyes majmok is képesek, vagyis az öntudat csírái már fellelhetők bennük. Az evolúció alsóbb polcain álló lényektől azonban ne várjunk ilyesmit (aki szívesen pakolja a kutyáját a különböző trükkös tükrökkel ellátott sminkasztalra szívatásképpen, nyilván tudja, miről beszélek). Az "állati személyiség" újabban valami egészen mást jelent: elsősorban azokra a vonásokra utal, amelyek az egyes állatokat megkülönböztetik a többi fajtárstól.

Természetesen szükség van némi leleményességre ahhoz, hogy az állatok személyiségvonásait azonosíthassuk. Míg az ember félénkségét olyasmi jelezheti, hogy a szilveszteri partin csak egy üveg pezsgőt ölelget forrónacis csajok helyett a sarokban, addig a gátlásosabb polipok inkább a színüket változtatják meg idegenek jelenlétében. A hazugság leleplezésekor embereknél számos jelzőingert figyelhetünk meg a száj birizgálásától a szemkontaktus erőltetett fenntartásáig. A majmok sumákolását viszont olyan viselkedésekből láthatjuk, mint hamis jelzések adása a többieknek arról, hogy tele van kajával a szomszédos terület, majd - miután az átvert majomgárda elrohant a jelzett erdőrészre - visszaosonás a "dugibanánokhoz". Az etológiai vizsgálatok tanúsága szerint azok a legfontosabb jellegzetességek, amelyek az emberi személyiségben azonosíthatók, számos fajnál is kimutathatók. Így akadnak például születésüktől fogva társaságkedvelő és visszahúzódó, újdonságkereső és monotóniatűrő, domináns és alárendelődő, együttműködő és másokkal nem törődő, illetve érzelmileg stabil és "hisztis", ideges állatok. A tartós párkapcsolatokhoz hasonlóan laikus állattartóként is az a legfontosabb, hogy jó előre kifürkésszük, mennyire illeszkednek egymáshoz a jellegzetességeink (amihez az állati jelzések felismerésén túl némi önismeret is szükségeltetik).

Egy újdonsült kutyatulaj ismerős szerint nem az ő életritmusának kell az egyébként korán ébredő bestiáéhoz igazodnia, hanem az a nevelés csimborasszója, amikor az állat is megtanul délben kelni az éjszakába nyúlóan partizó gazdájával. Nincsenek kétségeink a kutyák biológiai órájának rugalmassága felől, azonban szerencsésebbnek tartanánk az előrelátást. Ha most készülünk az aktív életmódra, és a napi két Sziget-kör távlati terv csupán, várjunk egy keveset, mielőtt a leginkább hiperaktívnak tűnő kiskutyát választjuk ki az alomból. Ha a fegyelmezés bűvöletében élünk, és otthon is egyenruhában masírozunk, jobb, ha nem egy könnyen elterelődő, játékos, a koncentráció hosszabb távú fenntartására alkalmatlan állatot szemelünk ki. Amennyiben a dominanciánk és a maszkulinitásunk izmosítására használnánk, amolyan erődemonstrátorként a kutyát, ugyancsak nem árt némi önkritika. Ha képtelenek vagyunk a határozottságunkat az állattal szemben (is) fenntartani és érvényre juttatni, pont akkor fog cserben hagyni, amikor a leginkább domborítani szeretnénk a macsóságot.

A vonások vagy temperamentumjellemzők mellett különösen érdekes, hogy a kutyák kötődése a gazdáikhoz hasonló mintázatokat mutat, mint a gyerekek kötődése az anyjukhoz. Csányi Vilmos kutatásai bebizonyították, hogy az állatoknál is megjelenik a biztos/stabil és a bizonytalan kötődés, amely nem egyszerűen a genetikától, hanem attól a kapcsolattól is függ, amilyent az állattal sikerült kialakítanunk. Vagyis választhatunk "eredendően" kedves, szociábilis, barátságos jószágokat ilyen-olyan viselkedésmérő tesztjátékok segítségével, az állathoz való viszonyunk erőssége mégis azon múlik majd, hogy mennyire sikerült egymásra hangolódnunk az együttélés során. Ha élet és halál korlátlan uraiként kizárólag magunkra figyelünk, és az állat karakterét és igényeit figyelmen kívül hagyva zsarnokoskodunk, a házikedvenc előbb-utóbb a lázadó kamaszhoz hasonlóan benyújtja a számlát (ami kezdődhet néhány leszakított függönnyel vagy feldöntött virággal, viszont igyekezzünk megelőzni, hogy a menhelyen végződjön). Szerencsére úgy tűnik, hogy az akár építőkockákat is követő kiskacsákkal ellentétben a kutyáknál nincs túlságosan erős korai, érzékeny periódus, amikor kizárólagosan kialakulna a gazdához való kötődés. Későbbi életkorokban is képesek kapcsolódni, tehát nem lesz túlságosan nehéz dolgunk, ha helyre szeretnénk hozni egy-egy korábbi, elhanyagoló periódusunk kutyakínzó aknamunkáját.(f:borsa.hu)